(A szerző energetikai szakértő. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Az utóbbi időben számos hazai és európai szaklap cikkezik az EU Oroszországgal szemben alkalmazott energetikai szankcióinak esetleges szigorításáról és az ebből fakadó forgatókönyvekről. Ezek az elemzések – a vérmérséklettől és a háttérlobbitól függően – jellemzően és érthető módon két alapvető kérdésre összpontosítanak: az ellátásbiztonságra és a (társadalmi) költségekre. De vajon mi lehet az a tényező, ami valódi változást hozhat a régió földgázellátásában, és hosszú távon is befolyásolhatja a helyzetet? Melyik az az elem, amit rendszeresen „lefelejtenek” a képről?
Gyakran elhangzik, hogy a fosszilis energiának középtávon sincs valós alternatívája energetikai rendszereinkben. Bár sokan a zöldenergiában európai kitörési pontot és egyedi hozzáadott értéket látunk, mintsem rövidtávú önsorsrontó hóbortot, el kell ismerni, hogy az egyre inkább áramalapú termelési és életviteli rendszereink jelenleg műszakilag nem képesek helytállni a fosszilis bázis és szabályozó kapacitások nélkül. Emellett az átviteli- és elosztórendszerek költséghatékonysága sem teszi lehetővé ezek azonnali kiiktatását. A szóba jöhető technológiák közül a környezeti terhelés, gazdaságosság és modularitás szempontjából az olaj és szén aranykora letűnt, de a földgáz valószínűleg még sokáig velünk marad.
A földgáz iránti igény tehát fennmarad. Mivel sem hazánk, sem a régió más jelentős, uniós felhasználó területein nincs számottevő, gazdaságosan kinyerhető földgázvagyon, az is megállapítható, hogy a régió földgázimportőr marad, méghozzá az EU-n kívüli földrajzi forrásokból.
És itt érkezünk el a mához, ami ugye a jövő kiindulópontja. A mostani nagyszámú elemzés szerzőinek nagyjából közös állítása, hogy valamiféle kataklizma, de legalábbis a szállítási és kereskedelmi rendszer alapjait átformáló változások küszöbén állunk.
Pedig a nagy változás valójában már lezajlott 2015-18-ban és 2021-22-ben.
Az előbbi időszak az önálló ukrán gázpiac kialakulását és így az alapvető áramlási irányok megváltozását hozta (szinte a folyókat fordítottuk meg), az utóbbi pedig a tömeges LNG-kapacitások belépésének és így a hosszútávú, monopolisztikus szerződések kényszerű dominanciájának végét jelentette. Utóbbi végjátéka a Déli Áramlat fenntartására irányuló törekvés, bármilyen indokkal és piacbefolyásolással (árazás, határ- és tárolói kapacitások kereskedelme, szabályozás).
Ennek megfelelően, ha 2026-27 után tényleg le kell válni az orosz csővezetékes szállításokról, se az nem lesz újdonság, ha mondjuk Lengyelországból jön a cseppfolyós állapotból visszaalakított gáz (bár nem fog), se az, ha LNG-szerződésekből. (Ezek is lehetnek hosszútávúak, csak sokkal több a lehetséges forrás.)
Az igazi „game changer” egy új, nagy forrás belépése lehetne, aminek megléte nem veti fel az orosz gáz azeri/török „újracsomagolásának” kérdését, mégis stabilan elérhető helyben. Mert bizony van ilyen potenciális forrás: a hozzánk és a régió más országaiba már legalább hat csővezetékkel bekötött, az EU-val és így Magyarországgal harmonizált energetikai jogrendszert üzemeltető szomszédos Ukrajna.
A 2022-es orosz invázió előtt az ukrán magán- és állami vállalatok termelése elérte, sőt meghaladta az évi 20 milliárd köbmétert.
Összehasonlításként, ez az éves teljes magyar felhasználás kétszerese, a hazai kitermelés közel tízszerese. Ráadásul – szemben a hazai termeléssel – bizonyítottan növelhető, az előrejelzések szerint valahova évi 25-30 milliárd köbméter környékére. És ami a legmegdöbbentőbb, ez a kitermelés még ma, a háború közepén is eléri az éves 15 milliárdot, és ezzel nagyjából lefedi Ukrajna saját jelenlegi felhasználását!
Igaz, most nem számíthatunk erre a forrásra. Országunk és piacaink ellátásbiztonságát senki sem alapozhatja erre az irányra. (És biztosan többen felkiáltanak, hogy de hiszen az ukránok maguk is importálnak tőlünk. Ez igaz, de ennek inkább áramlástani, a szállítást és elosztást támogató technológiai okai vannak, mintsem mennyiségi).
De amint sikerül tartós tűzszünetet elérni, a mostani ukrán földgáztermelést korlátozó exporttilalom nagyon hamar átadhatja a helyét egy újabb régiós együttműködésnek. Mint látjuk, gázuk van, pénzre, exportbevételre pedig nagy szükségük lesz. Többek között pont a nagy kárt szenvedett kitermelés, szállítás és tárolás helyreállítására.
Nagyon sajnálatos, hogy míg korábban a hazai cégek jó pozíciókból indulhattak az ukrán mezők és rendszerek fejlesztésére irányuló projektekben, a háború után, mikor egy valóban új rendszer alakul majd ki, nem biztos, hogy ott leszünk az asztalnál. Pedig – és ezt csak egészen halkan mondom – Ukrajna várhatóan középtávon uniós tagország is lesz, belső piac… csak mi maradunk kívül.
Világ
Kinek fogynak el hamarabb a rakétái az izraeli-iráni háborúban?
Meggyorsíthatja Amerika támadó hadba lépését, ha tényleg komolyan fenyeget, hogy Izrael kifogy a légvédelmi rakétákból.
Súlyos önámítás, mégis terjed Orbán szuverenitásmániája
A kormányfő és holdudvara a magyar szuverenitás védelmével indokolja bel- és külpolitikai lépéseit, de a valóságban a szuverenitás megalkotása óta álszent és vitatott jelenség.
Hiába vett sok repülőgépet a kormány, szlovák segítséggel jutottak ki Izraelből magyarok
Airbus, Millennium vagy luxusgép – a magyar kormány még válogathatna is, melyiket használja az Izraelben rekedt magyarok kimenekítéséhez.
Fontos
Feleakkora növekedést sem tudnak elérni a magyar e-kereskedők, mint a Temu és társai
Beszűkült a játéktere a hazai szereplőknek, akiknek a gazdaságpolitikai környezettel és a vevők vásárlóerejének csökkenésével is meg kell küzdeniük.
Terjed a Mészáros-Felcsút kór az európai futballban, magyar áldozata is lehet
Mészáros Lőrinc sorsára juthat a felvidéki milliárdos Világi Oszkár: lehet, hogy meg kell válnia egyik focicsapatától, hogy azt ne zárják ki a Konferencia Ligából.
Ezt a kört megúsztuk, de mi lesz ősszel a magyar államadósság besorolásával?
Sikerült lehozni egy kilátásrontással az idei első kört, de a belső és külső kihívások miatt egyáltalán nem lehetünk nyugodtak az őszi felülvizsgálatok előtt.
