Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. március 7. 13:39 Világ

Ugyanazt játszotta el Trump a Mexikóra kivetett vámokkal, mint az első elnöksége alatt

Egy nap alatt meggondolta magát Donald Trump a mexikói és kanadai termékekre a hét elején kirótt 25 százalékos vámokkal kapcsolatban. Csütörtök reggel Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke telefonon egyeztetett Trumppal, és ezután a vámok érvényben maradásáról tájékoztatta a sajtót, ám nem sokkal később az amerikai elnök azok egy hónapos felfüggesztését jelentette be.

  • A határvédelem megerősítésére vonatkozó mexikói törekvésekre hivatkozta halasztotta el Trump a vámok bevezetését április 2-ig. A döntésben Scheinbaum nyájas kommunikációja is szerepet játszhatott, aki mindvégig sokkal visszafogottabban reagált a Trump intézkedéseire, mint kanadai és kínai kollégái.
  • Nem teljesen egyértelmű még, hogy mely cégekre vonatkozik a halasztás és melyekre nem: a Volkswagenre például a saját értelmezése szerint vonatkozni fog, a BMW-re viszont nem.

Előzmények: „Az Egyesült Államok által hétfőn Mexikóval szemben bevezetni tervezett vámokat határozatlan időre felfüggesztjük” – közölte Trump az intézkedés hatálybalépését megelőző szombaton, még az első ciklusa során, 2019 júniusában. A halasztást akkor is a migráció megfékezésére irányuló mexikói erőfeszítésekkel indokolta az elnök.

  • Az idei február is a Mexikóból és Kanadából importált árukra vonatkozó vámok bevezetésével és néhány napon belüli felfüggesztésével indult. A haladék legalább harminc napra vonatkozott, majd a hónap végén a vámok március 4-i bevezetését jelentette be az elnök. Kínával szemben a február és március elején is új, összesen 20 százalékos vámterheket rótt ki Trump.
  • Európát is vámmal fenyegeti Trump, ami várhatóan minden termékre vonatkozóan 25 százalékos lesz. Az európai cégek azonban a Kanadát és a Mexikót érintő vámokat is megérzik az ottani leányvállalataik miatt, és a hektikus intézkedések szerint kénytelenek optimalizálni az Egyesült Államokba szánt termékeik előállítását és szállítását.

Alulnézet: a kedvezőtlen hatások közvetve Magyarországra is begyűrűzhetnek a német autóipari szereplők révén. Az Audit is magába foglaló Volkswagen-csoport például jelentős mexikói kapacitásokat létesített az amerikai piac ellátására, és ha csökken az ott elérhető profit, akkor végső soron a magyar leányvállalat fejlesztésére is kevesebb pénz maradhat.

Reakciók: „Nincs Trump-terv” címmel írt blogbejegyzést Zsiday Viktor – az amerikai elnök a saját rövid távú érdekei alapján dönt, így „bármi megtörténhet” a befektetési szakember szerint, akár az Egyesült Államok számára közép- vagy hosszútávon káros döntések is születhetnek, ami a gazdasági folyamatok előrejelezését és a stratégiai gondolkodást nehezíti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump a vámokkal épp adott még egy gyomrost a megroggyant magyar autóiparnakHa belemar a vám a német autógyártók profitjába, akkor nem az lesz a prioritás, hogy Magyarországon fejlesszenek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRégen az ipar miatt kellettek, most már a zsarolásról szólnak Trump vámemeléseiAz új elnök amerikai piachoz való hozzáférésen keresztül próbálja érvényesíteni politikai érdekeit a világban. Ez tartós bizonytalanságot okoz az exportfüggő gazdaságoknak, beleértve Magyarországot is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok Donald Trump kereskedelmi háború vám Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. június 13. 15:04 Világ

Napokon belül érezhetően emelkedhet az üzemanyagár az izraeli-iráni konfliktus miatt

Az orosz Urál nyersolaj-árindex jellemzően együtt mozog a Brent árával, amely 13 százalékkal emelkedett péntek hajnalban.

Mészáros R. Tamás
2025. június 13. 05:50 Közélet, Világ

Trump, Putyin vagy Orbán, a független intézmények elleni hadjárat mögött ugyanaz van

A kulturális hegemónia vágya és a hatalomtól független civil szerveződések tagadása is felsejlik a kormány ellehetetlenítési törvénytervezete mögött.

Mészáros R. Tamás
2025. június 10. 11:00 Világ

Fenn lehet-e tartani sok pénzzel a NATO-egység látszatát?

A katonai szövetség vezetése a kiadások emelésével békítené meg Donald Trumpot, de az amerikai vezetés ideológiai alapvetéseivel is számolni kell.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. június 16. 10:48 Adat

Ötödével kevesebb gyereknek kezdődik a nyári szünet, mint az ezredfordulón

Több mint 1,2 millió általános és középiskolás kezdi meg a vakációt ezen a héten. A 2000-es évek elején még az 1,6 milliót közelítette ez a szám.

Gergely Péter
2025. június 15. 06:50 Pénz

Szinte senki sem igényel 20 éves kor alatt munkáshitelt

Az alsó korhatár egy banknál 17, a többinél 18 év, de a hitelfelvétel inkább csak 23-25 éves korban válik életszerű lehetőséggé.

Elek Péter
2025. június 14. 06:50 Közélet

A magyar gazdaság rémisztő adatáról, amelyik zuhan, mint a kő

Még ha látna is fantáziát valaki nálunk egy beruházásban, érdemes megkockáztatnia, hogy egy reggel arra ébred, éppen az ő pénzét teszi fel az állam a kaszinóban?

OSZAR »