Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. augusztus 26. 11:19 Világ

Már rég rájöttek, miért nem jó ötlet atombombával hurrikánt oszlatni

„Értem, értem. Miért nem dobunk rájuk atomot? Afrika partjainál kialakulnak, és miközben haladnak az Atlanti-óceánon keresztül, ledobjuk a bombát a hurrikán szemébe, és ettől megszűnik. Miért nem csináljuk ezt?” – kérdezte az Axios szerint Donald Trump egyik alkalommal az amerikai nemzetbiztonsági tanács találkozóján, ahol elnökségének első évében visszatérően előhozta a témát.

A tervből végül nem lett semmi, de az újság visszaidézi, hogyan fagyott meg a levegő a helységben, ahol Trump először bedobta ezt az ötletet. Az Axios még talált is egy magát megnevezni nem kívánó forrást, aki megvédte az elnök felvetését. „A cél, tehát megvédeni az amerikai szárazföldet a katasztrófától, nem rossz. A cél nem rossz” – mondta, hozzátéve, hogy mennyire jó, hogy ez az elnök fel meri tenni a „kemény kérdéseket“.

A hurrikánok – és a más kontinenseken pusztító megfelelőik, a ciklonok és a tájfunok – egyre gyakoribbak az éghajlatváltozás korában, és hatalmas károkat okoznak. A 2005-ös Katrina és a tavalyelőtti Harvey hurrikán például az éves magyar GDP-vel összevethető kárral járt az USA déli partvidékén. Ezért jogosan merülhet fel, hogy az emberek valahogyan megvédjék magukat, és megpróbálják megváltoztatni ezeknek a természeti jelenségeknek az útját. (Persze logikusabb lehet az építési szabványok szigorítása, a biztosítások szélesebb körű terjedésének segítése és az evakuációra való felkészülés, bár ez jóval kevésbé látványos, mint egy atombomba.)

Az amerikai kormány az ötvenes évek végén – a nem sokkal korábban hadrendbe állított atomarzenáltól megrészegülve – komolyan eljátszott az ötlettel. Pár éve megjelent egy cikk a National Geographic-ban, ami visszaidézi ezt a felvetést. Eszerint a hírhedt Plowshare-program 1959-es konferenciáján dobta be Jack W. Reed meteorológus, hogy egy tengeralattjáró eljuttathatna egy 20 megatonnás bombát a hurrikán közepébe, amelyet szerinte ez jelentősen lelassítana. (Ez volt a program, aminek a keretében többek között egy alaszkai kikötő vagy az új Panama-csatorna kirobbantásánál, illetve bányászati vagy útépítési projekteknél gondolkodtak el az atomfegyverek „békés felhasználásán”.) A tanulmányát itt el lehet olvasni eredetiben.

De az ötlettel vannak problémák, kezdve azzal, hogy

a nukleáris szennyeződés a hurrikán óriási erejű szelei segítségével hatalmas területen terjedne szét, éppen ott, amit óvni szerettek volna.

Másrészt nem is működne. Mint az amerikai légkör- és óceánkutató hatóság (NOAA) megállapítja a „Miért nem pusztíthatjuk el a trópusi viharokat atombombával” című oldalán, a hurrikánok elképesztő energiát adnak le, amelyekhez képest a legnagyobb hidrogénbomba is eltörpül, ráadásul az alapproblémán, tehát a hurrikán szemének alacsony nyomásán nem változtat semmit. (A hurrikánok lényegében úgy működnek, hogy a meleg, nedves levegő az alacsony nyomású központ felé kezd áramlani óriási erővel és rengeteg csapadék leadásával.) Ahhoz, hogy egy 5-ös szintű hurrikán 2-es szintűvé lassuljon, félmilliárd tonna súlyú levegőt kellene hirtelen a hurrikán szemébe juttatni, ami nem realisztikus.

Az amerikai kormány mindenesetre gyorsan elvetette az ötletet az ötvenes évek végén, elsősorban arra hivatkozva, hogy akkoriban már nemzetközi téren a légköri atomtesztek ellen foglalt állást az USA. Most már egyébként nemzetközi szerződés is tiltja a 150 kilotonnánál nagyobb bombák (nem katonai) használatát, tesztelését. Ettől függetlenül a közbeszédbe utat talált az „atomot a hurrikánra” elgondolás, és a chemtrailhez vagy a Bermuda-háromszöghöz hasonlóan makacs módon beragadt oda, végül utat találva az amerikai elnök gondolataihoz is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ atomfegyver Donald Trump nukleáris fegyver Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 16:19 Közélet, Világ

Brüsszelben most már feltűnően gyorsan ugranak, ha problémás magyar ügyekről van szó

Három hónapon belül megérkezett az árrésstop ügyében a felszólító levél, ami a korábbi példák alapján rendkívül gyorsnak számít.

Váczi István
2025. június 19. 13:37 Világ

Kinek fogynak el hamarabb a rakétái az izraeli-iráni háborúban?

Meggyorsíthatja Amerika támadó hadba lépését, ha tényleg komolyan fenyeget, hogy Izrael kifogy a légvédelmi rakétákból.

Mészáros R. Tamás
2025. június 19. 06:07 Közélet, Világ

Súlyos önámítás, mégis terjed Orbán szuverenitásmániája

A kormányfő és holdudvara a magyar szuverenitás védelmével indokolja bel- és külpolitikai lépéseit, de a valóságban a szuverenitás megalkotása óta álszent és vitatott jelenség.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 12:11 Adat, Vállalat

Feleakkora növekedést sem tudnak elérni a magyar e-kereskedők, mint a Temu és társai

Beszűkült a játéktere a hazai szereplőknek, akiknek a gazdaságpolitikai környezettel és a vevők vásárlóerejének csökkenésével is meg kell küzdeniük.

Jandó Zoltán
2025. június 18. 15:40 Közélet, Vállalat

Terjed a Mészáros-Felcsút kór az európai futballban, magyar áldozata is lehet

Mészáros Lőrinc sorsára juthat a felvidéki milliárdos Világi Oszkár: lehet, hogy meg kell válnia egyik focicsapatától, hogy azt ne zárják ki a Konferencia Ligából.

Regős Gábor
2025. június 18. 13:40 Pénz

Ezt a kört megúsztuk, de mi lesz ősszel a magyar államadósság besorolásával?

Sikerült lehozni egy kilátásrontással az idei első kört, de a belső és külső kihívások miatt egyáltalán nem lehetünk nyugodtak az őszi felülvizsgálatok előtt.

OSZAR »