Senkit nem érdekel, hogy olcsóbb legyen. Majdhogynem meg sem nézik az árat. Az is csak egy összehasonlítási pont: olyan, mint hogy megvan-e az aláírási címpéldány. A megbízó-ügynök probléma iskolapéldáját látjuk

Így fogalmazott egy kereskedő arról, hogyan működik jelenleg az állami energiabeszerzés. A rendszer látványosan pazarló, amire a piaci szereplők állítólag sokszor felhívták már a figyelmet, érdemi változás mégsem történt. A döntéshozók elsődleges célja ugyanis sok esetben nem az, hogy olcsón vásároljanak, hanem hogy minden jogszabályi előírásnak megfeleljenek, nehogy megüssék a bokájukat. Ezen pedig éves szinten tíz, ha nem százmilliárdok úszhatnak el.

Nem (csak) magánzsebekbe vándorol

Múlt héten részletes cikkben mutattuk be, hogyan alakultak az árak az állami energiabeszerzési tendereken. Az előzmény az volt, hogy a közelmúltban két rendkívül nagy értékű megállapodást írt alá a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) néhány energiakereskedő céggel. Ezek értelmében a különböző állami szervezetek gázra 525, villamosenergiára 900 milliárd forintot költhetnek a következő két-három évben.

A tendereken nyertes cégek ráadásul első körben brutálisan magas árréseket adtak meg. Azt vállalták, hogy a piaci jegyzések másfél és négyszerese közötti áron szolgálják ki az állami megrendelőket. Mivel ez a G7-nek nyilatkozó minden szakértő szerint irreálisan sok, megnéztük, hogy a korábbi tapasztalatok alapján a konkrét egyedi megállapodásoknál hogyan alakulnak az árak. Az látszott, hogy bár a kereskedők végül korántsem az először rögzített csillagászati árréssel adják a gázt és az áramot az állami intézményeknek és önkormányzatoknak, de az árak – különösen a gáz esetében – így is kifejezetten magasak.

Mivel az energiakereskedelmi piac elég szűk, és részben a NER-hez kötődik, azt gondolhatnánk, hogy valakik nagyon sokat keresnek ezen. Ám még ez sem feltétlenül igaz. Az elmúlt hetekben számos piaci szereplővel és ágazati szakértővel beszéltünk, és elég általános vélekedés volt, hogy – még ha van is járadékvadászat – a magas árak és az állami veszteség elsődleges oka nem feltétlenül ez. Hanem a rendszer pazarló működése.

Hosszú eljárások

Ahhoz, hogy megértsük, mi a probléma, muszáj egy kicsit elmélyedni abban, hogyan is zajlik egy ilyen közbeszerzés. Ahogy arról már korábban is írtunk, hogy a rendszer kétlépcsős. Az első szakaszban a KEF kiválasztott öt kereskedőt, akikkel a következő 2-3 évben a konkrét állami intézmények és önkormányzatok szerződhetnek. Ezekkel a cégekkel kötött egy keretmegállapodást, és ebben rögzítették a rendkívül magas árréseket.

A keretszerződés azonban még nem garancia arra, hogy egy kereskedő tényleg kap megbízást.

Ez a második körös tendereken dől el. Ilyenkor a konkrét megbízásokért – például egy minisztériumi épület áramellátásáért – újabb tendereket írnak ki. Ezen azonban már csak az az öt szereplő indulhat el, akik a keretszerződést aláírták, és a maximális ajánlati áruk (árrésük) nem haladhatja meg a keretmegállapodásban rögzített (nagyon magas) értéket.

A fő probléma valójában ezeknek a második körös közbeszerzéseknek a hosszával van. Ilyenkor az történik, hogy az adott állami intézmény kiír egy tendert egy konkrét mennyiségre. Például Szolnok városa a 2024/2025-ös gázévre szeretne vásárolni összesen 9,8 millió kilowattóra gázt, hogy ezzel fűtsék mások mellett az óvodákat, a Verseghy Ferenc Könyvtárat vagy éppen a Damjanich János Múzeumot. A kereskedő, amelyik a legjobb ajánlatot adja, elnyeri a megbízást, leszerződik az önkormányzattal, és abban a pillanatban meg is vásárolja előre a gáz. Szakszóval lefedezi magát.

Ha a nyertes cég nem így járna el, hatalmas kockázatot vállalna.

Ha ugyanis a szerződéskötés után emelkedni kezdenek az árak, akkor már csak drágábban tudná a gázt (vagy az áramot) beszerezni, mint amennyiért a megállapodás értelmében adnia kell. Korábban előfordult, hogy a kereskedők így tőzsdézgettek, és próbáltak azon is nyerni, hogy a szerződéskötés után egy későbbi időpontban olcsóbban vásárolnak. Igen ám, de ez csak akkor működik, ha az árak lefele mozdulnak. Az energiaválságban pedig 2021-2022-ben nagyon sok piaci szereplő megégette magát így Európában, és itthon is dőlt be emiatt kereskedőcég.

Szóval a lényeg, hogy kereskedők lefedezik magukat. Igen ám, de a közbeszerzések sokszor elhúzódnak. A fent említett szolnoki beszerzést például 2024 szeptember 13-án indították el, és szeptember 30-án hirdettek rajta eredményt, a szerződést pedig még később kötötték meg.

A kiírás és az eredményhirdetés között eltelt 17 napban pedig a földgáz ára a szerződés szempontjából irányadó bécsi tőzsdén 12 százalékkal emelkedett.

Ráadásul ez még nem is törvényszerűen sok. Egy hónappal korábban Farmos község esetében három hónap alatt sikerült lezongorázni a tendert, és ebben az időszakban hatodával nőttek az árak.

Csak az a biztos, ami fix

A G7 által megvizsgált közbeszerzéseknél teljesen általános, hogy az eljárás megindítása és az eredményhirdetés között 2-3 hét telik el, sőt esetenként akár öt hétig is elhúzódhat a folyamat. Ennyi idő alatt pedig rengeteget változhatnak az árak. Az energiaválság legintenzívebb időszakaiban nem is egyszer fordult elő, hogy három hét alatt két-háromszorosára drágult a földgáz.

Egy közbeszerzésen azonban az induló cégeknek tartania kell a megajánlott árat. Azaz, ha az eljárás elhúzódik, és ezalatt megemelkednek a beszerzési költségei, akkor ezt nem tudja áthárítani az állami vevőre. Ezért működött nagyon nehézkesen 2021-2022-ben az állami energiabeszerzés, és ezért árazzák be most is előre a lehetséges elmozdulásokat a cégek.

Azaz a kereskedők nem az aktuális árat ajánlják állami vevőiknek, hanem rögtön beleszámolják azt a kockázati felárat is, hogy az eljárás ideje alatt drágulni fog a gáz vagy a villamosenergia.

Ilyenkor pedig épp az elmúlt évek rossz tapasztalatai miatt esetenként elég vastagon is tud fogni a ceruza.

Ezt a problémát egyébként könnyedén lehetne azzal kezelni, ha az állami szereplők nem fix áron kérnének ajánlatot, hanem a tőzsdei jegyzésekhez kötnék a díjazást. Ez azt jelentené, hogy például a szolnoki önkormányzat nem 16,2 forintot fizetne egy kilowattóra gázért, hanem a tőzsdei árat, és fölötte valamennyi árrést. Így a kereskedő számára semmilyen kockázatot nem jelentene, hogy az eljárás ideje alatt mozognak a jegyzések, így nem is áraznák be ezt. A versenypiacon ez a folyamat az energiakrízis hatására még úgy is nagyjából végbement, hogy ott adott esetben jóval gyorsabban lefut egy ilyen szerződéskötési folyamat.

Rossz ösztönzők

Az állami vevők azonban úgy sem igazán nyitottak az ilyen úgynevezett indexált árazásra, hogy a keretszerződés egyébként megteremti ennek a lehetőségét. A G7 által végignézett több mint ötven szerződésből mindössze négy olyan volt, amit a tőzsdei árakhoz kötöttek, az összes többinél legalább egy évre előre meghatározott értéken rögzítették a díjakat.

Persze valahol érthető, hogy egy költségvetés tervezésénél az állami és önkormányzati szereplők nem akarnak olyan kockázatot a nyakukba húzni, mint a tőzsdei árak mozgása. Ha viszont így döntenek, akkor az eljárás idejét kellene minél inkább lerövidíteni, hogy spórolni tudjanak. A kereskedői tapasztalatok alapján azonban erre sem mindig törekszenek.

Egyszerűen rosszak az ösztönzők. Az állami intézmény képviselője nem abban érdekelt, hogy alacsony árat érjen el, hanem abban, hogy megfeleljen a szabályoknak. Ez általában is igaz a közbeszerzésekre, de itt a piac sajátosságai miatt fokozottan érvényesül

– mondta egy ágazati szakértő.

Ugyanezt emelte ki egy kereskedő is, hozzátéve, hogy abszolút bürokrata megközelítésben működik az egész rendszer. És mivel még csak nem is az van, hogy ezen ők nyernek – hiszen az ármozgások sokszor elviszik a lehetséges hasznot – így próbálták is felhívni az állami partnerek figyelmét a problémára. Tettek javaslatokat, hogyan lehetne spórolni, de a vevők nem voltak nyitottak az ötletekre

Nagyon sokszor elmondtuk, hogy ez a beszerzési gyakorlat a legdrágább dolog a világon, de mindig az a válasz, hogy ez van a törvényben. Nem mintha nem lehetne egy nap alatt törvényt módosítani ebben az országban

– fogalmazott.

A helyzetet tovább rontja, hogy a kereskedők nem csak az eljárás sajátosságaiból eredő rizikót árazzák be, hanem az egyéb állami szereplőkhöz köthető kockázatokat is. Valószínűleg sokat drágít az energián például az is, hogy az állami szférában jelentős a nemfizetés, illetve a késés veszélye.

Ezek együtt pedig már nagyon komoly többletköltséget okoznak az államnak, illetve az önkormányzatoknak. A mostani közbeszerzésekből könnyen kiszámítható, hogy már egy 5 százalékos (ilyen, főleg kockázatokból és a közbeszerzési gyakorlatból eredő) felár is éves szinten 20-30 milliárd forintos veszteséget okoz. A korábbi évek tapasztalatai alapján azonban ez az öt százalék nagyon óvatos becslés, hiszen – ahogy ezt korábban bemutattuk– a gázt negyedével veszik drágábban az állami szereplők, mint a hasonló méretű fogyasztók.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegnéztük, tényleg több száz százalékos árréssel mennek-e az ezermilliárdos közbeszerzések1400 milliárdot költ az állam gázra és áramra, gyakran még sincs éles verseny, így a központosított beszerzési rendszer nem tűnik túl gazdaságosnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHáromszáz százalékos árrés az 525 milliárdos állami tenderen, NER-es befutókkalNégy vállalat láthatja el földgázzal a következő három évben az állami intézmények zömét, több száz milliárd forint értékben. Van köztük Tiborcz-érdekeltség is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az államMinden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat állam bürokrácia energia földgáz közbeszerzés szabályozás villamosenergia Olvasson tovább a kategóriában