Olyan árháborút robbantott ki a BYD, amiben sok gyártó elvérezhet
Sokkolta a kínai versenytársakat és a befektetőket a BYD árcsökkentése, amely számos versenytársat bedöntő árháborúhoz vezethet.
Előzmények: a BYD múlt héten jelentős árcsökkentést jelentett be Kínában, június végéig az – Európában Dolphin Surf néven futó – Seagull modellt például 20 százalékkal, a Sealt 34 százalékkal adja olcsóbban a vállalat.
A lépés hatására a BYD részvényei ezen a héten több mint 10 százalékot estek, a Volvót is magában foglaló Geely papírjai 13 százalékot, míg más versenytársak megúszták pár százalékos eséssel.
Felülnézet: a jelentős állami támogatással életre hívott és megerősített kínai autóipar túlzsúfolt, az országban működő 169 autógyártó több mint felének a 0,1 százalékot sem éri el a piaci részesedése.
A helyzet a Reuters szerint az előző század elejének amerikai autóiparára emlékeztet, amikor több mint száz vállalat versengett egymással és a Forddal, mielőtt a nagy részük lehúzta a rolót vagy felvásárolták a versenytársak.
Mit mondanak ők? „Már a mi iparágunknak is megvan a maga Evergrande-ja, csak még nem omlott össze” – fogalmazott baljóslatúan egy pénteki interjúban a Great Wall Motor elnöke, a kínai ingatlanszektorválságátfémjelző hatalmas ingatlanfejlesztőre utalva.
Reakció: a BYD árcsökkentése más tényezőkkel együtt vérfürdőhöz vezethet az év hátralévő részében, amely bedöntheti az olyan törékeny anyagi helyzetben lévő startupokat, mint például a Neta vagy a Polestar – mondta a Reutersnek Tu Le kínai autóipari elemző.
Igen, de: a szintén a Reuters által megszólaltatott Michael Dunne ágazati elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy már évek óta jósolják a kínai autóipar konszolidációját, és bár eddig is mentek csődbe gyártók, mindig jöttek helyettük újak.
Számokban: a BYD megengedheti magának az árháborút, az első negyedévben árbevétel-arányos bruttó nyeresége 20 százalék volt, a nettó profitja pedig 9,15 milliárd jüanra (448 milliárd forint) nőtt.
Nemcsak a profithányadot tekintve sikerült megelőzni a korábban világszerte irigyelt Teslát, hanem áprilisban már az európai eladásokban is, amire sosem volt még példa.
A BYD idénre is nagyon ambiciózus, 28 százalékos növekedési terveket határozott meg, a tavalyi 4,3 millió után 5,5 millió autót akar eladni, ebből 800 ezret külföldön.
Alulnézet: az exportban idén legfeljebb mellékszerepet kaphat az épülő szegedi gyár, egyes hírek szerint októberben, mások szerint csak 2026-ban indul a gyártás.
A kínai árháborúnak valószínűleg mérsékelt hatása lesz az európai piacra, ahol egyébként a JATO Dynamics elemzése szerint a kínai gyártók – az e-autókat sújtó uniós vámokra reagálva – egyre inkább hibrid és hagyományos hajtású autókkal nyomulnak.
Az ACEA európai autóipari szervezet által jegyzett kínai (hátterű) autógyártók közül az egyebek mellett az MG-t is tulajdonló SAIC Motor 52 százalékkal növelte uniós eladásait az év első harmadában, a Volvo viszont 19 százalékos mínuszt könyvelt el (pdf).