Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. november 6. 11:02 Vállalat

Zuhan a megújulók ára, drágul az atom

Ipari méretekben már most sokkal olcsóbb a megújuló energia, mint a szén, vagy az atom. Sőt, az erőművek teljes élettartamára vetített költségek alapján az alacsony árak ellenére a gázt is veri a szél és nap, amelyek közül előbbi 4, utóbbi 9 százalékkal lett olcsóbb egyetlen év alatt – derül ki a Lazard tanácsadócég múlt héten publikált elemzéséből.

Az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint a szélerőművek jelenleg 30 és 60 dollár közötti költségszinten tudnak előállítani egy megawattóra energiát, míg az ipari méretű fotovoltaikus termelés esetében ugyanez 46 és 53 dollár között szóródik.

A legolcsóbb hagyományos energiahordozó a földgáz, de itt még úgy is a 42, illetve 78 dollár közötti sávban mozog az egy megawattórára jutó költség, hogy az USA-ban az úgynevezett palaforradalom miatt most rendkívül olcsó a gáz (egy új technológiának köszönhetően néhány évvel ezelőtt hatalmas, korábban nem kitermelhető gázkészletek váltak elérhetővé, ami soha nem látott áresést hozott a piacon).

 

Az átlagköltség alakulása elég jól mutatja a trendeket: miközben a már emlegetett megoldások évről évre egyre olcsóbbak lettek a technológiai fejlődésnek, a növekvő termelés miatti méretgazdaságosságnak (minél többet termelnek valamiből, az egy egységre jutó kiadás annál kisebb) és az árak csökkenésének köszönhetően, addig a szén esetében stagnálást mutattak az adatok, a nukleáris energia pedig látványosan drágult. Utóbbi magyarázata minden bizonnyal a 2011-es fukushimai baleset: a cunami okozta katasztrófát követően jelentősen szigorodtak az atomerőművekre vonatkozó szabályok, ami igencsak megdobta az építési ráfordítsokat (a növekedés 2011-et követően indult meg).

A Lazard szerint a költségek mozgásából egyértelműen az következik, hogy a jövőben is folytatódni fog a nap és szélerőművek térnyerése. A támogatott megújuló fejlesztések mellett a nukleáris és szénerőművek nemhogy a beruházás értékét nem hozzák vissza, de már működtetésük sem termel nyereséget, és lassan ugyanez lesz a helyzet támogatás nélkül is.

Más kérdés, hogy a háztartási kiserőművek még mindig nem tűnnek igazán versenyképesnek. A háztetőre szerelt berendezések által előállított áram több mint kétszer annyiba kerül, mint bármely ipari technológiával termelt.

(Fotó: AFP / Europress)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak akkor nem pénzkidobás a Paks 2, ha évtizedeken át sokkal többet fogunk fizetni az áramért, mint mostSajnos iszonyatosan drága az atomenergia, és egyre inkább az lesz. Megjárhatják a mindent az atomra tevő kis országok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat atomenergia megújulók napenergia szélenergia Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 12:11 Adat, Vállalat

Feleakkora növekedést sem tudnak elérni a magyar e-kereskedők, mint a Temu és társai

Beszűkült a játéktere a hazai szereplőknek, akiknek a gazdaságpolitikai környezettel és a vevők vásárlóerejének csökkenésével is meg kell küzdeniük.

Jandó Zoltán
2025. június 18. 15:40 Közélet, Vállalat

Terjed a Mészáros-Felcsút kór az európai futballban, magyar áldozata is lehet

Mészáros Lőrinc sorsára juthat a felvidéki milliárdos Világi Oszkár: lehet, hogy meg kell válnia egyik focicsapatától, hogy azt ne zárják ki a Konferencia Ligából.

Bucsky Péter
2025. június 18. 06:03 Közélet, Vállalat

Nem járnának rosszul a magyar autósok az orosz olajimport megszűnésével

Meg vannak számlálva Magyarország orosz olajimportjának napjai, ha nem tudja megfúrni a kormány az Európai Bizottság tegnap bemutatott javaslatát.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 16:19 Közélet, Világ

Brüsszelben most már feltűnően gyorsan ugranak, ha problémás magyar ügyekről van szó

Három hónapon belül megérkezett az árrésstop ügyében a felszólító levél, ami a korábbi példák alapján rendkívül gyorsnak számít.

Váczi István
2025. június 19. 13:37 Világ

Kinek fogynak el hamarabb a rakétái az izraeli-iráni háborúban?

Meggyorsíthatja Amerika támadó hadba lépését, ha tényleg komolyan fenyeget, hogy Izrael kifogy a légvédelmi rakétákból.

Mészáros R. Tamás
2025. június 19. 06:07 Közélet, Világ

Súlyos önámítás, mégis terjed Orbán szuverenitásmániája

A kormányfő és holdudvara a magyar szuverenitás védelmével indokolja bel- és külpolitikai lépéseit, de a valóságban a szuverenitás megalkotása óta álszent és vitatott jelenség.

OSZAR »