Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2022. május 6. 10:51 Adat

Az egészségügyi kapacitáshiány legalább annyi áldozatot szedett, mint maga a Covid

Tegnap új adatokat tett közzé az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus miatt elhunytak számáról. Az új számítás a 2020 januárja és 2021 decembere közötti többlethalálozásokat is hozzávette az áldozatok számához (a WHO szerint ez hivatalosan 6,2 millió fő eddig, tavaly év végéig pedig 5,4 millió), így összesen 14,9 millió ember halt meg a vírus miatt közvetlenül, vagy annak valamilyen közvetett következménye, leginkább a egészségügyi kapacitáshiány miatt.

A WHO főigazgatója szerint a számok nemcsak azt mutatják meg, hogy milyen durva volt a koronavírus, hanem arra is felhívják a figyelmet, hogy az országoknak sokkal ellenállóbb egészségügyi rendszereket kell kialakítaniuk, amik nem roppannak meg akkor sem, ha egy Covid-járványhoz hasonló vészhelyzettel találják szemben magukat.

A többlethalálozás számítása során a halálozások számát összevetették az átlagos, koronavírus nélküli évek halálozások arányával. Magyarország esetében egyébként ha a koronavírus megjelenése előtti három év (2016-2019) átlagát nézzük, akkor az éves halálozások száma 130 ezer főre jön ki. 2020-ban és 2021-ben is látványosan megugrott a halálesetek száma ehhez az átlaghoz képest, miközben a koronavirus.gov.hu adatai szerint a járvány kezdete óta több mint 46 ezer magyar halt meg a koronavírus miatt.

A Nature hivatkozik egy, eredetileg a The Lancetben publikált tanulmányra is, mely a WHO-nál korábban megpróbálta ugyanezt kiszámolni, ők arra jutottak, hogy a többlethalálozással együtt 18 millió főre tehető a koronavírus áldozatainak száma. A legrosszabb adatokat Dél-Amerikában mérték, ott 100 ezer lakosra 512 többlethalálozás jutott, második helyen Kelet-Európa végzett 345 fővel, Közép-Európa 316 fővel lett a harmadik.

A magyarországi halálozási adatokkal korábban több cikkben is részletesen foglalkoztunk a járvány különböző fázisaiban, aminek többször is az adott apropót, hogy a kormány időnként eléggé ellentmondásos számokat közölt. Ahogy rendre leírtuk, az eltérő módszertanok miatt az adatok nemzetközi összehasonlíthatósága mindig is korlátozott volt, az viszont biztosan látszott, hogy több hullámban is a magyarországi volt a világ egyik legsúlyosabb járványhelyzete, és ennek hatása a halálozások összesített számában is megmutatkozott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz elmúlt húsz év egyikében sem haltak meg annyian Magyarországon, mint 2020-banSzeptember eleje óta tízezerrel többen haltak meg Magyarországon, mint amennyien sz évnek ebben a részében szoktak. Ötvenéves összevetésben is kiugró volt a halálozás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLezárásokkal is sokkal többen haltak meg most, mint a legdurvább influenzajárványok idejénAz elmúlt ötven év tíz legnagyobb influenzajárványának halálozási adatait vetettük össze a covid második hullámával. Bárhogy nézzük, hatalmas a különbség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIdeje elgondolkodni, miért hal meg járvány nélkül is ilyen sok magyarJárvány nélkül is rendkívül magas a halálozások száma Magyarországon, és még régiós összevetésben is indokolatlanul sok magyar hal meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid járvány koronavírus többlethalálozás WHO Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. június 20. 16:47 Adat

A kormány elveszi a pénzt a jól teljesítő ágazatoktól, és odaadja a gyengéknek

Azokra a szektorokra vetett ki különadókat a kormány, amelyek jelentősen javítottak a termelékenységükön, miközben a kedvezményezettek lemaradtak.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Jandó Zoltán
2025. június 20. 06:02 Adat

Nettó ötmillió forint az átlagos focistabér az NB I-ben, a Fradinál majdnem 14 millió

A hazai átlagos nettó focistafizetés megegyezik az osztrákkal, a Fradi pedig olyan csapatokkal van versenyben, mint a Porto, a Sporting vagy az Anderlecht.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 16:19 Közélet, Világ

Brüsszelben most már feltűnően gyorsan ugranak, ha problémás magyar ügyekről van szó

Három hónapon belül megérkezett az árrésstop ügyében a felszólító levél, ami a korábbi példák alapján rendkívül gyorsnak számít.

Váczi István
2025. június 19. 13:37 Világ

Kinek fogynak el hamarabb a rakétái az izraeli-iráni háborúban?

Meggyorsíthatja Amerika támadó hadba lépését, ha tényleg komolyan fenyeget, hogy Izrael kifogy a légvédelmi rakétákból.

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 12:11 Adat, Vállalat

Feleakkora növekedést sem tudnak elérni a magyar e-kereskedők, mint a Temu és társai

Beszűkült a játéktere a hazai szereplőknek, akiknek a gazdaságpolitikai környezettel és a vevők vásárlóerejének csökkenésével is meg kell küzdeniük.

OSZAR »