Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 4. 10:50 Élet

Lemásolták a magyar adót, 40 százalékkal drágult a kóla

Nem indult jól az év az édes üdítőitalok kedvelői számára Lengyelországban: a magyar népegészségügyi termékadóhoz hasonló közteher bevezetése miatt a kólák átlagosan mintegy 40 százalékkal kerülnek többe, és sok más hasonló ital is drágult.

Ahogy a wirtualmedia.pl írja, a „cukoradót” eredetileg már tavaly év közben be akarta vezetni a lengyel kormány, de akkor még a felsőház ellenállásán elbukott a javaslat. Utána viszont változatlan formában ismét elfogadták, így január 1-jétől hatályba lépett.

Az új közteher valójában nemcsak a cukortartalomra vonatkozik, hanem más hozzáadott édesítőszerekre is, valamint az olyan élénkítő anyagokra, mint a koffein és a taurin. Az adónak van egy fix és egy változó része, összesen pedig literenként 1,2 zlotyban (95 forint) maximálták az összegét. A legalább 20 százalékos zöldség- vagy gyümölcslevet tartalmazó, valamint az izotóniás italok mentesülnek az adó fix része alól.

Nem meglepő módon a kólák a leginkább érintett termékek között vannak. Egy lengyel közgazdász megosztotta a Twitteren vasárnapi bevásárlásának blokkját, amelyen látszik, hogy egy 1,75 literes Coca Cola Zero 6,29 zlotyba került az egyik helyi boltláncban, ami majdnem két zlotyval több a korábbinál.

A cikk szerint a hasonló méretű Pepsi arányaiban még jobban drágult, míg az Auchan kétliteres, saját márkás kólájának vásárlói több mint kétszeres áremelkedést kell megemésszenek.

Az új adó bevezetésének indoka szintén ismerős lehet idehaza: a cukorfogyasztást és ezen keresztül az elhízást akarják visszaszorítani az egészségtelennek tartott üdítőitalok kiemelt adóztatásával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a pénztárcánk lett vékonyabb a chipsadótólA 2011-ben bevezetett, éppen kiterjeszteni tervezett népegészségügyi termékadó eddig kizárólag a költségvetés számára hozott eredményeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉszre sem veszed, és bedobsz 27 milliárd forintot a költségvetésbeEmelkedhet jövőre a neta, de ha egy ízesített dobozos sör ára emiatt ugrik meg 2,5 forinttal, akkor aligha fogsz reklamálni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet adó Coca-Cola cukor elhízás kóla Lengyelország neta pepsi üdítő Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Vermes Nikolett
2025. június 9. 06:05 Élet, Vállalat

Kiválthatják a futárcégeket a járókelők?

Jelentős környezeti haszna lehetne az idehaza a Tourmix által képviselt ötletnek, hogy akkor vigyen el valaki egy-egy csomagot, ha útba esik neki.

Torontáli Zoltán Váczi István
2025. június 5. 06:01 Élet, Közélet

Senki sem tudhatja meg, hogy mikor utalják át az adója egy százalékát a kedvezményezettnek

Kicsúszott a NAV a tájékoztatási határidőből, de az ellehetetlenítési törvény ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozhatja ősszel az adóhatóságot.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. június 20. 16:47 Adat

A kormány elveszi a pénzt a jól teljesítő ágazatoktól, és odaadja a gyengéknek

Azokra a szektorokra vetett ki különadókat a kormány, amelyek jelentősen javítottak a termelékenységükön, miközben a kedvezményezettek lemaradtak.

Jandó Zoltán
2025. június 20. 06:02 Adat

Nettó ötmillió forint az átlagos focistabér az NB I-ben, a Fradinál majdnem 14 millió

A hazai átlagos nettó focistafizetés megegyezik az osztrákkal, a Fradi pedig olyan csapatokkal van versenyben, mint a Porto, a Sporting vagy az Anderlecht.

Torontáli Zoltán
2025. június 19. 16:19 Közélet, Világ

Brüsszelben most már feltűnően gyorsan ugranak, ha problémás magyar ügyekről van szó

Három hónapon belül megérkezett az árrésstop ügyében a felszólító levél, ami a korábbi példák alapján rendkívül gyorsnak számít.

OSZAR »